Iskolánk · "Határtalanul"
Határtalanul program –Székelyföld „2023”
HAT-KP-1-2022/1-000705
Május 8-ára virradó éjszaka - 35 bátaszéki hetedikes - szinte alig tudtunk aludni. Nagyon izgatottak voltunk erdélyi utazásunk miatt. Reggel öt órakor találkoztunk az iskolánál. Az igazgató úr eligazítást tartott nekünk indulás előtt. A buszban nagyon jó volt a hangulat, sokat beszélgettünk.Három óra és körübelül három megállás után elérkeztünk a határhoz, ahol vidáman teltek a várakozás hosszú percei, sokat nevettünk, már aki nem aludt.Átjutottunk a határon, majd nem sokkal később Arad körül jártunk.Nagyszebenhez érve már mindannyiunkat majd felemésztett a kíváncsiság.Itt megnéztük Dracula emléktábláját, majd átmentünk a Hazugok hídján.Utunk következő állomása Segesvár volt, ahol megtekintettük a várat és egy kicsit sétáltunk az Óratorony környékén.Ottani idő szerint este nyolc órára értünk a szállásra, ahol nagyon finom vacsorával vártak bennünket. A Laguna panzió adott nekünk szállást, de annyian voltunk, hogy négy gyereket a szomszéd panzióba helyeztek el. Így telt az első napunk.
A második napon ellátogattunk a parajdi sóbányába, előtte Farkaslakán megkoszorúztuk Tamási Áron sírját, Szejkefürdőn pedig megkóstoltuk a borvizet, és Orbán Balázs sírjához is felsétáltunk. Azután tovább buszoztunk Szovátára a Medve-tóhoz.
A harmadik napon végigtúráztunk a Békás-szoroson, majd a Gyilkos-tavat látogattuk meg.Ebéd után Marosfőnél átmentünk a Csíki-medencébe, ahol felkerestük Madéfalvát. Itt megkoszorúztuk a 1764-es vérengzés emlékművét. Ezután a csíksomlyói híres kegytemplomot, búcsújáró helyet kerestük föl.
A negyedik napon korán keltünk, mivel indulnunk kellett haza. Megálltunk Aradon, ahol a 13 vértanú emlékművénél emlékeztünk a szabadságharc hőseire.Ez alatt a négy nap alatt nagyon egymásra talált a három osztály. Jól éreztük magunkat együtt. Klassz élményekkel, új barátokkal tértünk haza.
Meg szeretnénk köszönni a kísérő tanárainknak, hogy hasznos információkkal láttak el bennünket, köszönjük az idegenvezetőnknek, Endre bácsinak, az érdekes történeteket.Köszönjük a sofőröknek is, hiszen nélkülük nem jutottunk volna sehova.Legutoljára szeretnénk megköszönni a panzió dolgozóinak a szíves vendéglátást.
írta: Kis Janka 7.c osztályos tanuló.
Szakmai beszámoló
Bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános Iskola Bátaszék
HAT-KP-1-2022/1-000705
Beszámoló
A Határtalanul program keretében a magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával osztálykiránduláson vesznek/vehetnek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalatokat szereznek a külhoni magyarságról. Iskolánk már számos alakalommal vett részt a programban. A 2022/2023 tanévben ismételten pályázott intézményünk, a lehetőségek közül Erdélyre esett a választás.
- Előkészületek:
- A kirándulás időtartama 4 nap /3 éjszaka. / 2023.05.08-05.11. /
- A csoportot Mészáros István intézményvezető, Simonits Norbert intézményvezető helyettes és Balog Mónika pedagógus kísérte.
- A programban a 7.a; 7.b; 7.c osztály tanulói vettek részt. (36 fő)
Az előzetes felmérés után tanulóinkkal ismertettük a program lényegét, a látnivalókat, a tervezett útvonalat. Megbeszéltük az utazás és ott tartartózkodás toleráns és humánus viselkedés alapszabályait.
Szülői értekezlet keretében tájékoztatva lettek a szülők is, illetve a szükséges dokumentumok beszerzésére hívtuk fel a figyelmüket. Kérdéseket tehettek fel az utazással/ szálással kapcsolatban. Az értekezleten minden tanuló hozzátartozója részt vett és örömmel fogadták az utazás lehetőséget. Indulást megelőző héten a gyerekek bemutatókat készítettek egy- egy településről, annak etnikai összetételről, látnivalókról, történelmi események helyszíneiről. Számos kreatív munka született.
II. Tanulmányi kirándulás rövid bemutatása:
Települések/helyszínek, ahol járt a kirándulócsoport:
- Arad, Nagyszeben, Segesvár, Székelyudvarhely
- Parajd, Szováta, Korond, Farkaslaka, Szejkefürdő, Békás-szoros, Madéfalva, Csíksomlyó.
A határt átlépve Aradon verssel, énekkel és koszorúzással emlékeztünk meg az 1849. október 6-án kivégzett 13 honvédtábornokról. Utunkat folytatva Nagyszebenben rövid városi séta keretében áthaladtunk a Hazugok hídján is. Segesváron megtekintettük III. Vlad havasalföldi fejedelem szülőházát, majd elhaladtunk az 1949 –es fehéregyházi csata helyszíne mellett, rövid verssel megemlékeztünk Petőfi Sándorról. Székelyudvarhelyre érve a szállás elfoglalása előtt sétát tettünk a városban. Késő este értük a Laguna Panzióba. Tiszta, rendezett körülmények fogadtak minket. Finom és változatos ételekkel látták vendégül a csoportot az ott töltött időszak alatt.
Parajd - Szováta: Székelyföld egyik legkülönlegesebb látványossága a parajdi sóbánya és a falu melletti holdbéli tájra emlékeztető Só-szoros és Só-szakadék. Sétáltunk a Medve tó partján, felelevenítettük a tó legendáját. Korondon fergeteges, színes kirakodóvásárban alkalom nyílt a népi fazekasság megtekintésére és az ajándékok megvásárlására.
Szejkefürdőn a székely kapuk között felsétáltunk a „legnagyobb székely”, Orbán Balázs sírjához. Megkóstoltuk a borforrás vizét is. Farkaslakán az ismert székely népi íróra, Tamási Áronra emlékeztünk egyik novellájának felolvasásával. A Gyilkos-tó Erdély legfestőibb tava, egyik legismertebb tájképe. Igazi természeti ritkaság a rozsdás, vörös víztükörből meredező fatörzsek csonkjaival és a tó mögötti Kis-Cohárd irdatlan nagy sziklatömbjével. Páratlan és egyben felejthetetlen élményt nyújtott a Békás-szorosban tett gyalogtúránk. Európa egyik legfestőibb vidéke, mely a Csaló-hegység lábánál, a Békás-patak és az Aranyos-Beszterce folyók találkozásánál található. Felkerestük Madéfalvát is, ahol rendhagyó történelem óra keretében megkoszorúztuk a 1764-es vérengzés emlékművet. Ezután a csíksomlyói híres kegytemplomot, búcsújáró helyet látogattuk meg. A negyedik napon, a reggeli elfogyasztása után indultunk vissza Magyarországra.
Köszönöttel tartozunk a biztonságos útért a Jumbó Travel utazási iroda két sofőrjének, Tyúkos Gyulának és Molnár Jánosnak. Valamint Parajdi Endre idegenvezetőnknek, aki két napon át kísérte a csoportot, magasszintű előadásával emelte a kirándulásunk színvonalát.
Értékelés:
Hazaérkezésünk után egy rendhagyó történelem óra keretén belül összegyűlt a csoport, hogy értékeljük az elmúlt napok eseményeit.
A tanulóink élménybeszámolót készítettek a kirándulásról. Projektmódszereket alkalmazva bemutatták fényképeik, felvételeik alapján a legemlékezetesebb pillanatokat. Egy tanulónk a helyi újságban beszámolt a látottak és hallottak alapján, milyennek ismerték meg Erdély meglátogatott településeit, milyen kulturális örökséggel gyarapodtak.
A projektben résztvevő 36 tanuló és 3 pedagógus számára maradandó élményt nyújtott ez a program. Az előkészületek és a kirándulás során is a látott és hallott ismeretek segítettek megismerni az erdélyi magyarság néprajzi jellegzetességeit, a meglátogatott települések magyarságnak történetét, etnikai összetételét, a Székelyföld kincseinek egy részét, nevezetességeit, híres íróink, költőink alkotásait.
Bátaszék, 2023. augusztus 21.
Határtalanul program –Székelyföld „2022”
A Határtalanul elnevezésű pályázatnak köszönhetően a bátaszéki általános iskola hetedikes tanulói Erdélyt vehették úti célul. Hosszú és nehéz út volt a 3 tanárnak és 36 gyermeknek, de a napfelkelte, és a határt elhagyva a nagy hegyek látványa elűzte a gondokat. Többször láttuk a kacskaringós Maros folyót, de az Aradi vértanúk emlékműve is megcsillogtatta a szemeket. Verssel, koszorúzással , énekkel emlékeztünk meg a hősökről. Aztán Segesvár következett , ahol rövid sétát tettünk a középkori hangulatú városközpontban. A 173 fokos diáklépcső, és a nyársas Vlad Tepes (Drakula) háza volt a legérdekesebb. Szállásunk Borzonton az Anna Panzióban volt, különálló faházakban.
A második napon a Sóvidék felé vettük az irányt, ahol megkóstoltuk az úgynevezett borvízet , ami gyógyhatású. Aztán a híres-neves Orbán Balázs, és az író Tamási Áron síremlékét néztük meg és koszorúztunk. Orbán Balázs a székelység történetét , hagyományait gyűjtötte össze . A legnagyobb székelyt végakarata szerint az egykori birtokon, a szejkefürdői domboldalban helyezték örök nyugalomra. Az emlékműhöz vezető ösvény érdekessége, hogy sok felállított székelykapu alatt sétálva juthatunk el az Orbán Balázs síremlékhez. Tamási Áronsírjánál egy novelláját, a Sóvidéki társasjátékot hallgattuk meg . Kiss László, színész , idegenvezető mutatta be Székelyföld hírességeit és a Parajdi Sószorost is. A második nap végén a tanulók kikapcsolódásként barangolhattak a parajdi sóbányában. Külön busszal indultunk el a falu központjából egy nagy „Jó szerencsét!” feliratú bejáraton át a sóhegy gyomrába egy másfél kilométer hosszú alagúton. Odalent gyógyközpont , kalandpark, játszótér, étkezési lehetőségek, és még kápolna is van.
A 3. napon Székelyudvarhelyet látogattuk meg , először a Jézus Kápolnában jártunk ahová ingyenesen beléphettünk és sok érdekességet tudtunk meg . Utána a belvárosi szoborpark következett ahol híres erdélyi emberek mellszobrai álltak például: Bethlen Gáboré vagy II. Rákóczi Ferencé. Egy szűk 30 perces vásárlás után a tavak városába , Szovátára mentünk, a Medve-tó partján sétáltunk és a mellette lévő Piros-, illetve Zöld-tavat néztük meg. A Medve-tó alakja kiterített medvebőrre hasonlít, innen származik a neve. Sótartalma nagyon nagy. Délután a Madarasi-Hargita, a székelyek Szent Hegye (1801 m) következett. Traktorral vittek fel bennünket a menedékházakig, onnan gyalog mászhattunk fel a hegyre törpefenyővel ésborókacserjével kísért ösvényen . A Csúcsra érve a kopjafák és keresztek erdeje, valamint kisebb és nagyobb kőrakásoktanúskodnak arról, hogy a székely és magyar közösségek számára nagyon fontos zarándokhelyre érkeztünk. Útközben a fák árnyékában több helyen havat találtunk és hógolyóztunk.
Az utolsó napon Erdély egyik legnagyobb városa következett: Nagyszeben. A középkori hangulat jobban megmaradt, mint Segesváron. Olyan volt, mintha a házaknak szemei lettek volna, és a barokk kori ablakoknak nem sikerült elbújni a szemek elől. A hazugok hídján állva közös fotó is készült a csapatról. Este 9 óra tájban élményekkel telve értünk haza.
Pongrácz Bálint 7.b
„Határtalanul!” 2019
2019 áprilisában tájékoztatott a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., hogy iskolánk a Bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános Iskola és AMI egy erdélyi útra benyújtott „Határtalanul!” pályázatát támogatja.
A „Határtalanul!” program megvalósítását 2019. május 14-17 között terveztük. Az utazás előtt felkészítő foglakozásokat tartottunk a résztvevő gyerekeknek és tájékoztatót tartottunk a szülőknek is. A tanárok a foglakozásokon előadást tartottak Erdély történelméről és a tanulók diabemutatókat késztettek, amely ismertette meglátogatandó helyszíneket, és a főbb látnivalókat is.
A kirándulás a terveknek megfelelően 2019. május 14- 17. között valósult meg. 36 fő hetedikes tanuló és három kísérő pedagógus vett részt az erdélyi Székelyföldre szervezett tanulmányi kiránduláson.
Útvonalunk: Arad, Segesvár, Székelyudvarhely, Székelyszentkirály, Szejkefüdő, Farkaslaka, Parajd, Alsósófalva (Só-szoros), Szováta, Korond, Zeteváralja, Ivómezeje, Madarasi- Hargita, Nagyszeben
A programok a tervezett sorrendben zajlottak le. A tanulók rengeteg élménnyel gazdagodva tértek haza. Az utazás utáni időszakban egy értékelő foglalkozáson újra felidéztük a bejárt utat, és átéltük ismét a legszebb pillanatokat.
Az utazás anyagi fedezetét elsősorban az EMET által kiírt pályázaton nyert támogatásból fedeztük.
A 4 napos úthoz 2157800 Ft-ot biztosított az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Tanulói beszámoló:
A „Határtalanul!” program
A határtalanul program keretében a Bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános Iskola az idén is nyert egy határon túli kirándulást. A 7. évfolyam 30 tanulója és 6 nyolcadikos diák vehetett részt az erdélyi körutazáson. A kirándulás május 14-17-ig tartott.
Kedden hajnali 5 órakkor indultunk nagy izgalommal. Az első megállónk Arad volt, ahol megemlékeztünk a 13 aradi vértanúról és koszorúztunk. A napunk második állomása Segesvár volt itt megnéztük a szászok által épített tornyot és várfalat, valamint a gótikus stílusban épült templomot. Drakula szülőháza is ebben a városban áll. Este vendéglátóink Székelyszentkirályon meleg vacsorával vártak bennünket.
A második nap programja borvízkóstolással indult Szejkefürdőn. A borvíz egy nagy szénsav tartalmú víz, amit a vulkáni utóműködés hozott létre. Orbán Balázs a legnagyobb székelynek itt található az emlékműve, 14 székelykapun keresztülvezet oda az út. Napunk második állomása Farkaslaka volt, ahol megemlékeztünk Tamási Áronról. Utána megnéztük a templomot és indultunk tovább Parajdra, a sóbányába. Parajd után Szovátára utaztunk a Medve-tóhoz. Utána még körbejártuk a Zöld- és Vörös-tavat. Ezeknek a tavaknak az az érdekességük, hogy sós vízűek. Napunk utolsó úticélja Korond volt, az itteni kirakodóvásár nagyon híres.
Csütörtökön egy hegyi túra várt ránk. Traktorral felvittek bennünket a Madarasi-Hargitára, a székelyek szent hegyére. 1600m után gyalog indultunk tovább a 200m-re lévő hegycsúcs meghódítására. Az alacsonyan szálló felhők miatt azonban a kilátást nem élvezhettük. A túra végén mindenki bőrig ázva érkezett vissza a szállásra. Délután városnézésen vettünk részt Székelyudvarhelyen. Az este fénypontja a táncház volt. Eredeti székely táncot tanultunk.
Az utolsó napon reggelire vendéglátóink puliszkával kedveskedtek nekünk. Így megkóstolhattunk egy székely ételt is. A kb. 700km-es hazaúton kétszer álltunk meg. Segesvár közelében megkoszorúztuk Petőfi Sándor emlékművet, Nagyszebenben megismerkedtünk a város nevezetességeivel. A négy nap mindannyiunk számára felejthetetlen élmény marad.
Köszönjük kísérőinknek, István bácsinak, Zsuzsa néninek és Heni néninek, hogy létrejöhetett ez a kirándulás.
Káldi Blanka