Hírek · Határtalanul! 2025

Határtalanul! 2025

A Bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános Iskola 8. éve vesz részt eredményesen a Határtalanul pályázatokon. Erdélyben jártunk az elmúlt években is. Idén május 12-e és16-a között öt napunk volt felfedezni Székelyföld természeti kincseit és magyar vonatkozású kulturális értékeiből, örökségeiből ízelítőt kapni. Hétfőn hajnali ötkor indultunk busszal, 34 hetedikes diákkal és 4 pedagógussal ill. kísérővel. Az első napunk nagyrészt utazással telt, több mint 12 órát buszoztunk a szálláshelyig, és csak két látnivalóra álltunk meg a kötelező pihenések mellett. Alapos szemétszedés után megkoszorúztuk az aradi tizenhárom vértanú emlékművét Aradon, melynek közvetlen közelében méltatlanul egy sportpályát alakítottak ki, s a lépcsőit lelátóként használják. Még aznap Parajdon Csaba nevű székely kősófaragótól minden „Katika és Petike” megtanulhatta, hogy a parajdi só 84 különböző ásványi anyagot tartalmaz, láttuk hogyan dolgozzák fel és mi mindent készítenek belőle. Alaposan besózva, sókészítményekkel megpakolva estére értünk a Hargita megyei Borzontra, ahol elfoglaltuk a szállásunkat. Az Anna Panzióban Szakács Leventénél kedves fogadtatás és finom vacsora várt minket. A következő két napban is itt pihentük ki a kirándulások fáradalmait. Második napunkat rögtön kemény kihívással kezdtük, idegenvezetőnk, Parajdi Kálmán Antal vezetésével megmásztuk Székelyföld legmagasabb hegyét, az 1801méter magas Madarasi-Hargitát. A „székelyek szent hegyén” a magyarságot jelképező emlékmű tövében elénekeltük a székely himnuszt. Felemelő pillanat volt. A csúcson számtalan kőhalom, kopjafa, kereszt között tallózva, még hógolyózásra is volt lehetőségük a gyerekeknek. Aznap, a beálló havazás miatt mi voltunk az egyetlen csoport, aki feljutott. Székelyudvarhely következett, a városközpont és a szoborpark megtekintése után, erőnket egy cukrászda süteményeivel megacélozva, utunkat Orbán Balázs erdélyi polihisztor sírjának felkeresésével folytattuk Szejkefürdőn. A 14 székelykapu nyitva várt minket a síremlék felé vezető úton, hisz a hagyományos székely vendégszeretet –szimbolikus értelemben legalábbis-nem engedi meg a kapu bezárását. A szejkei borvíz megkóstolása után Farkaslakára utaztunk, ahol Sóvidéki társasjáték című novellájának felolvasásával és koszorúnk elhelyezésével Tamási Áronról emlékeztünk meg. Éppen vacsoraidőre értünk vissza a szállásra, hogy kipihenhessük magunkat. Harmadik nap a Gyergyóalfalvi Képzőművészek Galériájának vendégeként Balázs József festőművész, lelkes előadását hallgatva megtapasztalhattuk az összetartozás élményét. Második állomásunkhoz a Békás-szoroshoz kanyargós szerpentin vezetett. Egy óriás méretű szikla, az Oltárkő közelében szálltunk le a buszról, és libasorban vonult végig a szoroson, a Békás-patak mellett, sziklák között, alagútban, hajtűkanyarokban a közel 40 fős csoportunk. Különleges élményként őrizzük mindannyian ezt is. Következő állomásunk a kísérteties Gyilkos-tó volt.  Az idegenvezetőnk által felidézett legenda valóságosnak tűnt, amikor a tóból kibukkanó hegyes ágmaradványokat megláttuk. A rozsdás-vörös színű vízből felfelé meredező fatörzsek csonkjait néztük a partról, míg a tó körül sétáltunk. Ebédszünetünket heves zivatar sürgette meg, hogy aztán a buszba visszaszállva Madéfalvát érintve és István bácsi magyarázatát követően a madéfalvi veszedelem emlékművét megkoszorúzva Csíksomlyóba a kegytemplomhoz érhessünk. „Isten jelenlétének különleges erőtere” ahogyan ezt a gyerekeknek Balázs József magyarázta, a június 7-i csíksomlyói búcsúra készülődve fogadott minket. A templom megtekintése után, szót fogadva reggeli előadónknak, többen őszinte hittel kértek valamit maguknak a főoltár mögött őrzött csodatevő Segítő Máriának elismert Mária –szobrot megérintve. A szállásra érve a vacsora után még sportolásra is volt erőnk, azután összecsomagoltunk hisz másnap reggel utolsó szálláshelyünk Torockó felé indultunk tovább Negyedik napunk véletlen ajándéka, hogy egy anyamedvét és két medvebocsának játszadozását figyelhettük a buszból rögtön indulás után.  Voltak köztünk, akik ekkor láttak először medvét. A Medve-tó körül még a felszínen láttunk sót, a Tordai sóbányában már a mélyben csodálhattuk meg. Erdély egyik legrégibb és legismertebb sóbányája minden képzeletet felülmúló látvány és érzés. Hatalmas, félelmetes és csodálatos egyben. Hosszabb utazást követően értünk szálláshelyünkre, székelykő hármas csúcsa alatt megbújó egykori bányászfaluba, Erdély legnyugatibb székely végvárába, a gyönyörű Torockóba, hogy utolsó éjszakánkon erőt gyűjthessünk a hazaútra. A finom vacsorát követően a faluban sétálva megcsodálhattuk hófehérre festett házait. Utolsó napunkra a hazaút mellett Kolozsvár történelmi városközpontjának, nevezetességeinek megismerése várt ránk.  Az eredetileg másfél kétórás idegenvezetés három órásra nyúlt, mire mindent megtekintettünk. A határ előtt hazafelé utolsó állomásunk a Királyhágó volt, csodálatos panorámájával búcsúztunk Erdélytől. Este 8 körül érkeztünk haza Bátaszékre.

Mint minden évben most is jó hangulatban, élményekkel telve érkeznek vissza tanítványaink a kirándulásról.